Annak idején, a kö­zépkor után egy ki­csivel, volt a Ma­gyar Nép­köz­tár­sa­ságban egy rend­fenn­tar­tásra szol­gáló szer­vezet a BM For­ra­dalmi Ren­dőri Ezred, ami ki­csit ké­sőbb meg­kapta az ak­kori egyik leg­na­gyobb ki­tün­te­tést, a Vörös Csillag Ér­dem­rendet. Azokban az időkben jöttek létre a hazai ter­ror­el­lenes egy­ségek csírái, az ak­ció­sza­ka­szok. Minden század első sza­ka­szát je­lölték ki erre a te­vé­keny­ségre.

 Fel­sze­re­lésük és fegy­ver­zetük a kor fej­lett­ségét te­kintve is gyat­rának ne­vez­hető.
Fő fegyver a PA-63 tí­pusú pisz­toly, a Sz­tecskin (APS) pisz­toly, a VZ61 Skorpio gép­pisz­toly, az AMD-65M gép­pisz­toly (soha senki nem merte gép­ka­ra­bélynak hívni), a Dra­gunov (SZVD) "mes­ter­lö­vész" puska a szó­rása 100 m tá­vol­ságból volt vagy 10-12 cm.
A ki­képzés cik­lu­sokban tör­tént: 4 hét ki­képzés után 8 hét szol­gálat kö­vet­ke­zett, amikor sima utcai ren­dőri te­vé­keny­séget és ké­szen­léti szol­gá­latot láttak el a tagok.A ki­képzés egy köz­pon­tilag el­ké­szí­tett terv alapján zaj­lott, azonban a vég­re­hajtás a sza­kasz­pa­rancs­nokok ha­tás­kö­rébe tar­to­zott, így az egy­sé­gesség néha kér­dé­sessé vált.A ki­képzés vagy az Ezred te­rü­letén, vagy a két külső hely­színen egy Buda kör­nyéki lő­téren vagy az ahhoz kö­zeli gya­kor­ló­téren tör­tént.

Na, itt azért voltak csodák is.
Ki­pró­báltuk a te­kin­tettel való irá­nyí­tást. A sza­kasz előtt lévő pa­rancsnok a sze­mével adott je­leket, és arra kellet a fel­ada­tokat vég­re­haj­tani (és ki­ta­lálni).
Az éj­szakai har­cá­szati fog­lal­ko­záson az előre mozgó alakzat irá­nyí­tása há­tulról, lám­pával. Néha gondot oko­zott, hogy az ala­cso­nyabb ter­metű pa­rancsnok épp gö­dörben állt.
Szóval a fel­nőtt óvo­dások boldog életét éltük és egész nap há­bo­rúsdit ját­szot­tunk.

Ese­ten­ként elő­for­dultak "éles" hely­zetek is. Ilyenkor hi­he­tetlen gyor­sa­sággal (volt olyan, hogy éj­szaka al­vásból öt perc alatt) hagytuk el a lak­ta­nyát. Ezért kel­lett fel­öl­tözve aludni. Ké­sőbb me­gen­gedték, hogy a nyak­kendőt le­ve­gyük, de az inget és a nad­rágot nem. Reggel a so­ra­ko­zónál sok jó­lelkű pa­rancsnok utál­ko­zott fo­lya­ma­tosan, hogy ho­gyan me­rünk va­sa­latlan ru­hában elé ke­rülni.
Szóval a riadó után észt­ve­szejtő 50-60 km/h tem­póval szá­gul­dot­tunk (a do­bozos UAZ te­rep­járó, ha gyor­sabban ment, akkor hamar le­rob­bant) a hely­színre, ami le­he­tett a ha­tá­rokon belül bárhol. Jól néz­tünk ki. A fel­sze­relés és az em­berek súlya alatt túl­ter­helt autó - tűz­oltó ho­rog­lét­rával a te­tején - a kék­fény szi­ré­nával erősen küzd, hogy az út­szélen Csepel brin­gával ha­ladó pa­raszt bá­csit le­hagyja.

Ha megér­kez­tünk a hely­színre, akkor is volt jó pár, mai szemmel leg­jobb esetben is meg­mo­so­lyog­tató, de in­kább rö­hejes je­lenet.A meg­le­petés erejét pél­dául na­gyon ne­hezen lehet ki­hasz­nálni, ha az ember egy kö­rül­belül nyolc­kilós, ti­tán­la­pokból álló lö­ve­dék­álló mel­lényt visel és erősen hajaz egy tini nin­dzsa teknőc és egy T-34-es harc­kocsi ke­resz­te­zé­sére. A mozgás ke­cses­sége ha­son­lí­tott arra, mint aki egy vizes hor­dóba bújva próbál ke­rí­tésen át­mászni.

                                                                                                       Sá­rosi Zoltán ny. r. al­ez­redes


A szer­zőről:

1985-ben vé­gezte el a Kos­suth Lajos Ka­tonai Fő­is­kolát BM Ha­tárőr Szak­tan­szék hall­ga­tó­ja­ként és egy mi­nisz­ter­he­lyet­tesi meg­ál­la­podás ered­mé­nye­ként rendőr had­naggyá ava­tása után a BM For­ra­dalmi Ren­dőri Ez­redhez ke­rült sza­kasz­pa­rancs­noki be­osz­tásba.
Mivel ver­seny­sze­rűen űzte a sport­lö­vé­szetet és az All Styl sport­ka­ratét, fél év múlva az egyik ak­ció­sza­kasz élén ta­lálta magát.
Innen egyenes út ve­ze­tett a Ko­mondor Szol­gálat 6. Be­ve­tési cso­port pa­rancs­noki be­osz­tá­sához.
Kü­lön­böző pa­rancs­noki és ki­képzői be­osz­tá­sokban tel­je­sí­tett szol­gá­latot és vett részt éles be­ve­té­seken és biz­to­sí­tá­sokon egé­szen 1995 au­gusz­tu­sának vé­géig, mikor is közös meg­egye­zéssel a civil pá­lyát vá­lasz­totta.
Ez egé­szen 1996 feb­ru­ár­jáig tar­tott.
Örök há­lával tar­tozik Simon Géza r. ez­re­desnek (akkor még al­ez­redes), aki be­osz­tást adott neki az ORFK Ren­dé­szeti Szervek Ki­képző Köz­pont­jában.
Itt dol­go­zott egé­szen 2007 de­cem­be­réig és a Lő­ki­kép­zési és In­téz­ke­dés­tak­tikai Osz­tály ve­ze­tő­je­ként vo­nult nyug­díjba át­szer­vezés és az osz­tály meg­szű­nése miatt.