|
Ezen a héten Bárány János, ex-kommandós volt a szerkesztőség vendége. Fiatalon kerültél az akciószakaszhoz. Milyen volt az első időszak, hogyan fogadtak a többiek?
1986-ban kerültem a céghez, 19 évemmel a legfiatalabb voltam akkor, úgy is hívtak a többiek, hogy a fiatal. Később a Bari név maradt rajtam. Az első akcióm, sima ügy volt, valahol a XIV. kerületben. Három srác meg egy lány volt együtt egy kertes családi házban. Nem lehetett tudni, hogy ki a túsz vagy mit akarnak, állítólag fenyegetőztek. Be kellett értük menni, mert az istennek se akartak kijönni. Behatoltunk a nyílászárón keresztül, sima elfogás volt. Akkoriban még a régi felszerelésünk volt, a dög nehéz orosz TIG mellények, PA pisztoly, mesterlövő Dragunov puska és hát persze, cseh Scorpióm volt nekem is.
Érdekesebb esetről tudnál mesélni ebből az időszakból?
Még akciócsoportos voltam, amikor éppen ott a XIV. kerületben, a „bankrablásos környéken” elfogtunk egy szökött katonát, aki AK-val jött el. Két századon belüli rendőrtársunkat meglőtte, az egyiket három helyen is eltalálta. Nagyon rég volt, nem is nagyon emlékszem az egészre, de végül meglett a katona. A katonai rendészet elvitte.
Nem sokáig voltál akciószakaszos, hiszen 87-ben már megalakult a Komondor szolgálat…
A Komondor szolgálatnak alapító tagja voltam, először rohamcsoportos lettem, aztán átkerültem műszakisnak, megtanultam azt a részt is, és utána visszakerültem rohamcsoportosnak. Nagyon jó tanítómestereink voltak. A régi öregek ma nagyon hiányoznak. Olyan mesterek voltak ők, akik mindenre megtanítottak minket. Borzasztó jól fel voltak vértezve a szakmával. Nagyon sokat köszönhetek nekik.
Együtt voltál Palcsó Lacival a pusztaszabolcsi bevetésen. Bár az olvasók már ismerik a történetet (Első bevetés – első sérülés swatportal.hu, Első kézből), mesélnél röviden a te szerepedről?
Leutaztunk, megvolt a zárás, hajnali ütésre készültünk. Nálam egy 12-es sörétes puska volt, azzal dolgoztam. Én voltam a harmadik behatoló. Első P. Joci, majd Laci, aztán én, utánam Hermann, Szekeres és Horog jöttek. Ahogy bementünk az épületbe, szemben volt egy nagy ajtó, arra mentek Jociék, mi Hermannal rögtön bólintottunk le balra, ott fogtam meg az öreget. (Utóbb kiderült, hogy ott is volt az ágyneműtartóban egy 16-os sörétes vadászpuska.) Értelemszerűen jobbra ment Szekeres és Horog. Amikor befordultam és lefektettem az apját, akkor halottam az első lövést, és rögtön utána a kiáltást Jocitól, hogy b… meg, eltaláltak! Ahogy fordultam ki, jött a második lövés, ami szétroncsolta az ajtófélfát. Ez volt az én szerencsém, viszont a lövedék gurulatot kapott, és az meg eltalálta Lacit. Ha ő nincs ott, most nem beszélgetnénk, mert engem pont mellbe talált volna a lövedék.
Laciék ezután kimentek…
Laci mondta, hogy őt is eltalálták, mondtuk neki, hogy menjen kifelé, toltuk ki őket, Laci vitte ki Jocit. Mielőtt kimentek, Joci még kiengedett húsz lövést a Sztecskinből. Borzasztóan jól lőtt. Miután Laci kivitte őt, azonnal jött is vissza. Még gondoltam is magamban, hogy a francba találták el, hogyha vissza tud jönni. Aztán láttuk, hogy borzalmasan néz ki a hasa. Ő nem látta, nem is érezhette, gondolom sokkot kapott. De visszajött velünk dolgozni. Abban az időben jó szellemiség uralkodott a csapatban, az öregek azt tanították, hogy egymásért gyerekek! Összetartó csapatunk volt. Szóval Laci visszajött, és én elkezdtem derékmagasságban lőni puskával
Mindez másodpercek alatt történt. Láttál valamit?
Fényt láttam, torkolattüzet. Ráfordultam – kezdetleges technikáink voltak, nekem is a kézfejemre volt erősítve a kis lámpám –, és ahogy megcsillant a fény, már engedtem is oda egyet. Ezért is lőttem le a tükröt, biztosra akartam menni. Derékmagasságban megpásztáztam a helyiséget és mentem befelé. Kialudt a lámpám, olyan ócska volt, és emlékszem, hogy mondtam, gyerekek, jöjjön valaki a hátamhoz, mert nem látok semmit.
Nem féltél?
Akkor nem. Az dolgozott bennem, hogy két társamat kiakasztottak mellőlem, tehát meg kell fogni az embert. Megütöttem, berúgtam az ajtót, beléptünk, kerestem az embert, de már ott feküdt a földön, kerestem a fegyvert a kezében, de már eldobta. Megbilincseltük. Humánusan bántunk vele, pedig két társunkat meglőtte. Az öregek révén nagyon jól voltunk „nevelve”. Amikor lezárult az egész, jöttek a nyomozók és elvitték. Hajnali négy óra körül kértem egy kávét, és amikor kezdtem megnyugodni, akkor gondoltam bele, hogy úristen, én is járhattam volna úgy, mint Laciék. Utána rögtön másnap mentünk dolgozni, nem is pihentünk. Akkor még repteres szolgálatot is adtunk. De ez az eset maradandó nyomot hagyott bennem.
A Komondor után jött az RKSZ…
Igen, és oda is alapító tagként kerültem. Berkesi Papa életem legjobb parancsnoka volt. Nagyon szerettük, ő is szerette az állományt. Sosem volt rest tanulni, kijött velünk, rengeteget tanult és kíváncsi volt az emberek véleményére. Sosem felejtem el, amikor bemutatkozott nekünk azt gondoltam, na, ez a keresztvizet is leszedi rólunk. Nagyon kellemeset csalódtam benne.
Ebben az időben történt, hogy tigrist lőttél.
 Amikor elszabadult a Fővárosi Nagycirkusz telephelyéről egy szibériai tigris, bennünket riadóztattak. A tigris lepofozta az idomárját, akit már el is vitt a mentő, állítólag a fél arcát letépte az állat. Már hívtak ki vadászt, állatorvost is, de mivel a saját idomárjának nekiment, nem merték bevállalni, hogy altatólövedékkel elkábítsák, mert azt mondták, hogy öt-hat perc, mire elkezd hatni. A tigris az M3-asnál mászkált a buszpályaudvarral szemben. Ha oda átmegy, akkor elég szép grimbuszt tud csinálni. Hátulról a sínek mentén közelítettük meg, két ember elment, hogy majd becserkészi, míg egy mesterlövész, Laci bácsi egy Dragunovval felmászott az egyik póznára, hogy jól lásson. Két srác elindult, hogy majd PA pisztollyal megriasztják a tigrist. Mi pedig vártuk, egy jó tízméteres távolságban voltunk az állattól. És akkor megindult a tigris a két srác felé. Éppen felszálló ágban volt, amikor puskával lapockán lőttem.
Miközben rájuk ugrott?
Igen. A lövésem befordította a tigrist és Laci bácsi fentről már nyomott is egyet a koponyájába. Az első lövés lement róla, a koponyacsontról gurulatot kapott, végül a másodikkal leszedte. Még hozzá tartozik a történethez, hogy Lantos Pista barátommal és az apjával együtt jártunk vadászgatni. Hívtak minket becserkelni meg hajtani. A vadászok a vadászélményeikről beszélgettek, ki ilyen disznót lőtt, ki meg olyat. Akkor megjegyeztem, hogy én pedig most lőttem egy szibériai tigrist. Hol, kérdezték. Meg voltam hívva? Nem, feleltem, itt a Hungária körúton. Majdnem meglincseltek. Elküldtek a francba.
Azért ez nem volt egy szokványos kommandós meló…
Van egy másik állatos történetem is, amikor a reptéren dolgoztam Palcsó Lacival. Én terepszínű ruhában voltam, Laci meg civilben. Mászkáltunk. Az egyik néninek a papagája kiszökött a kalitkából és elrepült. A jó kommandós pedig ahol tud, segít. Mi az információs pultnál álldogáltunk az ott dolgozó lányok mellett. (Hol állna, ugye a kommandós? Csak az asszony meg ne tudja!) Éppen arra repült a papagáj, és Laci mondta: pont itt jön feléd. Én gyorsan kinyúltam és megfogtam. Azt a hirtelen támadt csendet, ami a tranzitban akkor volt, nehéz leírni. Odavittem a néninek a papagájt – még jó, hogy nem fojtottam meg véletlenül a szerencsétlen madarat – és betettem a kalitkába. Visszamentem, és mondtam Lacinak, hogy menjünk el onnan, mert ha még egyszer elszabadul a madár, lepkehálóval sem tudjuk elkapni. A földtől tíz centire lebegtünk, nagyon jóleső érzés volt. Úgy vonultunk ki, mint a nagyok. És az a susmus, ami ment a hátunk mögött… „Miket tudnak ezek, reptében kapják el a papagájt.” Persze néhány bakit is produkáltunk. Például ahogy jöttél le a mozgólépcsőn, egy kicsit félrenéztél, pont ott volt egy tábla, lefejelted. Vagy nagy csörömpölés, egy egyenruhás felrúgta a kukát. És akkor is néztek az emberek: úristen, ezek védik a repteret?
Gondolom, akadtak azért keményebb munkák is.
Az RKSZ-nél rengeteg olyan kemény munkánk volt, amire emlékszik az ember, csak nem szívesen beszél róla. Jó húzós munkák. Nagyon sok szituációban használhattunk volna fegyvert, de hála a jó istennek, sikerült a konfliktusokat fegyverhasználat nélkül megoldani. Így ma el tud magával számolni az ember, hogy nem kellett ezt vagy azt lelőnie. Pedig igencsak éles dolgok voltak. Számos bevetésünk során tényleg össze kellett kovácsolni a csapatot. Elindultunk reggel és két-három nap múlva mentünk haza. Bejártuk a határokat, akkoriban volt a válságos időszak a román és a szerb határon, rengeteg helyen voltunk, és mindig csoportosan. Nem számított, hogy karácsony vagy szilveszter van. Össze kellet fogni.
Megvolt az összetartás köztetek?
Nagyon egységes volt a csapat. Amikor vége lett a szolgálatnak, senki nem húzott rögtön haza, hanem utána leültünk, akár két órán keresztül is, és átbeszéltük az egész napot. Senki nem mehetett úgy haza, hogy a másikkal szemben tüske maradjon benne. Egyszer például kiestem a helikopterből Piliscsabán a 35 méteres ereszkedés közben (kötéllel jöttem le, rosszul fogtam meg és a kötél átégette a tenyeremet, becsapódtam, eltört a lábszáram és a bokám leszakadt). Éppen akkor kaptam lakást és – mert nyakig gipszben voltam – jöttek a srácok, a csoporttársaim és segítettek nekem, lementek vidékre a cuccaimért. Annyira más, családias volt a hangulat akkoriban. Az ember szeretett bent lenni. Persze voltak kisebb súrlódások, de mikor nincsenek? Az mindig van.
Az RKSZ után jött a Terrorelhárító Szolgálat. Te ott voltál akkor is.
Igen, a TESZ-nél is dolgoztam. Akkoriban megesett, hogy holtfáradtan jöttünk haza egy munkából, és rögtön menni kellett felmérőzni. Volt egy időszak, hogy havonta csináltunk felmérőket. Valaki kitalálta, és mi két hónapon keresztül nyomtuk a felmérőket. Volt, amikor csak képzéseken vettünk részt és volt, amikor özönlött a munka. Egy héten zsinórban ötször is kimentünk melózni.
Bűnügyi munkák voltak?
 Igen, rengeteg bűnügyi nyomozói felkérés jött különböző munkákra. Átvizsgálások például, olyan esetek, ahol fegyverhasználattól lehetett tartani. Egyszer rámentünk egy házra, és AK géppisztolytól kezdve a kézigránátig mindenféle fegyvert találtunk. A srác menekülőre fogta a dolgot, de végül megfogtuk. Egyszer megtörtént az is, hogy az illető elejtette a kibiztosított kézigránátot, miközben üldöztük. Sötét volt, menni kellett, ilyeneket nem vesz észre az ember. Csak utána láttuk, hogy hála istennek, nem volt elcsettintve a gránát.
Érdekesebb történetek?
Sokszor mentünk vidékre is. Egyszer egy ember a pottyantós vécébe bújt el, nyakig, gondolta, hogy ott nem találják meg. Milyen pofát vághatott, amikor mégis megtalálták…
És az is, aki megtalálta…
Akinek ki kellett húznia… Velünk is megesett egy hasonló történet, szintén vidéken voltunk, összevont csoporttal dolgoztunk, én Ödivel voltam. Már mindent átnéztünk, csak az ágyneműtartó maradt hátra. Szépen be volt ágyazva, mintha csak paplan lett volna benne, de szegény embernek bizony kikandikált a lába. Mondom, te Ödi, valami nem ide tartozik. Rafináltan bújt el, de megtaláltuk a srácot.
1986 óta vagy kommandós. Alapító tagja voltál a Komondornak és az RKSZ-nek is, dolgoztál a TESZ-nél is, jelentett ez valaha valami kiváltságot?
Semmit. Nem foglalkoztak ezzel. Az ember önbecsülésének volt jó, hogy végig ott volt. Most például, a búcsúztatón, mindenki csodálkozott, amikor meglátta felszerelésem dátumát: 1986. Ez bizony jó érzés. |