|
Kelemen István 8. danos Ju Jitsu mester sosem volt tagja fegyveres testületnek, mégis sok éven át a különleges szolgálatok közelharc kiképzőjeként tevékenykedett.
A Ju Jitsu Szövetség alapítója vagy, sokat tudsz a közelharcról. Hogyan kapcsolódott össze a keleti  harcművészet a fegyveres testületek munkájával? Mesélj az indulásról!
A hetvenes évek közepéig Magyarországon a távol-keleti harcművészetek közül egyedül a Judót oktatták, ami még fegyveres testületeknél is csak bizonyos ellenállások árán verhetett gyökeret, mert fehér „fagylaltos ruhájával” osztályidegennek számított; de mégis sikerült teret nyernie. Számos nagyon kiváló mester próbálta a Judo önvédelmi részét valahogyan integrálni a rendőri kiképzésbe, s ahogy nőttek a kor követelményei, úgy kellett emelni a kiképzés színvonalát is, mert az egyre kevésbé felelt meg – főleg egy különleges szolgálat esetében – a bővülő igényeknek.
Hogyan terjedt el nálunk a Ju Jitsu?
A hetvenes évek vége felé kezdtek megjelenni a különböző harcművészeti ágak Magyarországon, a Kyokushinkai, a Shotokan és a Ju Jitsu is. 1975-ben volt az első komoly Ju Jitsu bemutató Magyarországon, érdekességnek számít, hogy az egyik előadó a híres Oscar-díjas színész, Peter O’toole volt. Majd 1978-79-ben Angliából a Ju Jitsu Világszövetség vezetői már kifejezetten azzal a céllal jöttek Magyarországra, hogy a sportág nálunk is gyökeret eresszen. Tőlük már nagyon komoly Ju Jitsu szisztémát láttunk. Feledy Péter készített is egy filmet róluk, Három úr húsz dannal címmel. Az volt a nagy beindítója a Ju Jitsunak Magyarországon.
A Ju Jitsu lett a közelharc kiképzések alapja. Mennyiben más ez, mint a többi küzdősport?
A Ju Jitsu hihetetlen rugalmassága miatt a világon mindenhol szerves része a fegyveres testületek kiképzésének, mert nem egy kész rendszer, mint a „do” végű harcművészeti ágak (Karate-do, Aikido, Kendo, Judo), amelyek általában egy ember nevéhez fűződő iskolák, és amelyek módszereit á-tól z-ig rendszerbe foglalták. A Ju Jitsu kicsit olyan, mint a népköltészet, mindenki hozzátesz és el is vesz belőle. A Ju Jitsu rendszeréből nagyon sok mindent tud egy rendőr használni. A jól felépített Ju Jitsu technikai rendszere olyan, mint amikor két fogaskerék találkozik egymással: pontosan beleillik egyik fog a másikba, így következik egyik technikából a másik. Nem csak mozgásanyagában, hanem logikájában és felfogásában is. A Ju Jitsu felöleli az eszközös és pusztakezes önvédelmet is. Az kizárólag az oktató képességétől és döntésétől függ, hogy mikortól önvédelem valami és mikortól közelharc.
Mikor és hogyan kerültél a különleges szolgálatok közelébe?
1979 táján. Előtte az MHSZ Zrínyi Miklós Történelmi Haditorna Klubban tanultunk Szacsky Mihály elképzeléseinek megfelelően európai önvédelmet. Később, amint megismertem az angol Ju Jitsut, rögtön tudtam, hogy nekem találták ki, és akkor kettévált az utunk. Én a Ju Jitsut erőltettem, az akkori főnökök pedig az európai önvédelmet. Misinek ismerőse volt az akkori Rendőri Ezrednél Simkó Imre, ő vetette föl először, hogy meg kellene az Ezrednek nézni, hogy tudják-e használni azt, amit mi csinálunk. Először Misi ment el hozzájuk az önvédelmi technikákkal. Eltelt egy kis idő, és erősítésnek magával vitt engem is. De én akkor már a Ju Jitsu technikákat csináltam.
Mesélj a foglalkozásokról!
Oktattunk például bottal való technikákat is, mert ezek az emberek egy füst alatt az utcán is dolgoztak, közrendőrök voltak. Fogtam a gumibotot, és egy bizonyos technikával gyomron szúrtam vele valakit. Ebben a pillanatban megállt az élet a tornateremben, mert a szolgálati szabályzat tiltotta, hogy a bottal bökni lehessen. Bejött az akkori parancsnok, Gundinger Imre, látja, hogy mindenki áll, kérdezi, hogy mi a probléma. Elmondtam, hogy úgy tűnik, szemben megyek a szolgálati szabályzattal. A kérdést nagyon egyszerűen megoldotta. Azt mondta, elvtársak, maguk mától bökhetnek. És onnantól bökhettünk. Az összes többi technikával így történt később. Amikor egyre durvább dolgok kerültek elő – késtechnikák például –, akkor mindig azt mondta Gundinger, hogy meg kell tanulni, meg kell csinálni. Végül is, nem kis bátorság kellett ahhoz, hogy az akkori írott anyaggal ellentétes oktatást folytassunk. Főleg amikor már kifejezetten csak a terrorfenyegetés felszámolására oktattunk közelharc technikákat, aminek nagyon nagy része támadó technika volt. Szóval ott átcsúszott a rendőri önvédelem rendőri közelharcba.
Majdnem katonai kommandó jellege volt…
Hogyne, és meggyőződésem, hogy helyes lépés volt. Aztán az élet igazolta, hogy ez így is van. Számos esetben, ahol problémák voltak fajsúlyos és fegyveres bűnözők elfogásában és közelharccá fajult a történet, ott a közelharcban való mélyebb jártasság komoly segítség lett volna. Egyszer tettek egy megjegyzést is rám, hogy bennem elveszett egy terrorista. De ha nem vagy képes az ellenfeled fejével gondolkodni – ez is Ju Jitsu filozófia, és nagyon fontos –, akkor nem tudsz mit csinálni. A jó harcosnak, a jó rendőrnek, a jó katonának elengedhetetlen és alapvető tulajdonsága kell, hogy ez legyen. Ha egy hadvezér nem tudja, hogy mit akar a másik, garantált a csatavesztés. Érdekes módon ezeket a gondolatokat át lehetett verni – nem mondom, hogy egy hét alatt – az akkori vezetésen.
Nagy volt az ellenállás?
Egyrészt azoknak, akiket oktattunk – nyilván a kor jellegéből fakadóan is – a mentális hozzáállása elég elutasító volt. Emlékszem arra, hogy amikor az első, még gyerekcipőben járó Combat lövészeti bemutatót tartottuk az akkori kormányőrségnek és az akció alosztálynak, a szó szerinti reakció ez volt: hát mi vagyok én, cowboy? Ugyanez érvényesült a közelharcban is. „Nyakon vágok valakit, leszakad a feje!” Körülbelül ez volt a mentalitás. Ezért azok a parancsnokok, akikkel akkor dolgoztunk, a maguk módján ugyan, de fényévekkel meghaladták a korukat. Hiszen mondhatták volna azt is, hogy itt van a Jenő, a Jenő az fekve nyom 180 kilót, Jenő valakit nyakon suhint, annak leszakad a feje, nem kell ide ez a varázslás. De végül rájöttek, hogy rengeteg dologhoz elengedhetetlen a Ju Jitsu.
Ki volt partner a dologban?
Gundinger Imre egyértelműen partner volt, az utolsó töltényig kiállt ezért az egész történetért, miközben végig nagy nyomás alatt volt. Állandóan elemezték a történéséket, miért kell ereszkedni, miért kell helikopter, miért kell ez, miért kell az. A kor szemlélete az volt, hogy jön egy T-74-es harckocsi, és durr: a dolog el van intézve. De a 80-as években már nem ilyen világot éltünk. Már el kellet számolni a külvilág felé. Gundinger Imre átlátta, hogy itt egy ember vére folyhat: a rossz emberé. Nem a régi gondolkozásmód volt a fejében, hogy ahol fát vágnak, ott forgács is hullik, ha meghalt még négy ártatlan, na, bumm. Ez akkor, ott, korszakalkotó volt.
Nagyon nehéz lehetett neki, lefelé és felfelé is megfelelni…
Hát, igen. Gundinger Imre nagyon szigorú ember volt. Én egy megrögzött civil voltam, és fiatal is, eléggé hobósra vetem a figurát, ő pedig nagyon kikészült, amikor a bemutatókon katonás alakzatban kellett volna nekem is menetelnem. De hát én egy balraátot sem tudok megcsinálni rendesen. Megjelent a szakasz, mentem közöttük. Azt mondta a fiúknak: kapnak két órát, hogy megtanítsák ezt az embert rendesen menni. Szóval elvárta a civiltől is a katonás viselkedést, cserébe viszont mindent, ami a civil oldalról jött, ami értelmes és használható volt, azt rögtön beépítette a rendszerbe. Meggyőződésem, hogy megelőzte a korát…
A többiek hogyan fogadtak el téged, mint civilt?
 Abban a rendszerben nem volt jellemző, hogy egy civil állandóan a Rendőri Ezred területén császkál, és ott is a legelitebb társaságot oktatja. Mégis, valahogy szokásjog alapján én lettem az, aki ezt csinálta. Elfogadott mindenki. De nem győzöm hangsúlyozni, hogy teljesen térítésmentes történet volt, abszolút barátságból csináltam. Mindenki jól járt, én azért, mert kiélhettem a kreatív hajlamaimat egy egészen más közegben, mint az edzőtermeké, nekik jó volt, mert azt tanulták, amire szükségük volt.
Kaptál visszaigazolást arról, hogy jó úton jártok?
Hogyne, például amikor az idősebb Bush itt volt Magyarországon. Előtte Lengyelországban járt, a Delta Force kísérte mindenhová. Jó pár nappal azelőtt, hogy ide érkezett, a biztosításáért felelős emberek közül néhányan eljöttek megnézni, hogy milyen feltételekkel és hogyan zajlik majd itt az elnök biztosítása. Kíváncsiak voltak a Bush közvetlen közelében levő speciálisan felkészített rendőrök kiképzettség szintjére. Kijelöltek néhány embert a biztosítási feladatra, és három Mercedes-szel kimentünk a Hungaroringre egy pár formációt begyakorolni, amiket utána bemutattunk az amerikaiaknak. Annyira jól sikerült, hogy végül nem kellett a Delta Force-nak Magyarországra jönnie. Azt hiszem ez elég elismerés volt. Persze ez nyilvánvalóan nem az én egyéni érdemem, az is közrejátszott benne, hogy akik csinálták, azok szerették ezt csinálni. Sikerült valamit összeraknunk, ami profi volt.
Visszatérve a foglalkozásokra, milyen eszközöket használtatok még?
A rendőrségnél rendszeresített eszközök vannak, ebből következik, hogy ezeknek a rendszeresített eszközöknek a minél hatékonyabb és praktikusabb használatát kellett oktatni. Például meg kellett tanítani őket megbilincselni embereket. Ez nem abból állt, hogy hogyan vágom rá a bilincset az őrizetbe veendőnek a kezére, hanem, hogy miként hozom olyan helyzetbe az illetőt, hogy meg tudjam bilincselni úgy, hogy ne tudjon támadni, ne tudjon fegyverhez nyúlni és meg tudjam motozni. Hogyan tudom rögzíteni a földön biztonságosan, hogy a teljes kontrollom alatt legyen, az intézkedés megkezdésétől a legvégéig úgy, hogy ne szenvedjen az illető maradandó sérüléseket? A legegyszerűbb rendőri intézkedésből is ki lehet indulni. Például valaki cirkuszol egy szórakozóhelyen és kihívják a rendőrt, hogy intézkedjen. A jóember beleül egy székbe, megmarkolja a karfát, üvöltözik és köpköd tovább. Hiába mondja a rendőr, hogy álljon fel, jöjjön velem, mutassa az igazolványát, az ember nem engedelmeskedik. Ezt a szituációs gyakorlatot csináltuk a legelején, amikor szimpatikussá akartuk tenni a Ju Jitsut a rendőri vezetőknek. Kértük, hogy állítsák ide a legjobb rendőrüket, és oldja meg a problémát! Meg is oldotta: gumibot le, és bumm. Mondtuk, hogy hát ez nagyszerű, első osztályú, de még jobb lett volna, ha mindjárt szájba is rúgta volna a bakancsával. Mutattunk egy csuklófogást, hopp, és már abban a másodpercben fönn is volt az emberünk. Ez persze nagyon tetszett nekik.
Neked volt valami specialitásod?
Az én kedvenc területem a késtechnika. Ezt is oktattam a különleges szolgálatnak. Talán dicsekedhetem azzal, hogy Európában elsőként kezdtem el ezzel foglalkozni, és a legjobbak között tartottak számon. Ez a kifejezetten támadó késtechnika nyilvánvalóan nem abból áll, hogy fogom és szíven szúrom a másikat, hanem például hogyan lehet késsel egy elvezető technikát megcsinálni, vagy késsel védekezni ütések, rúgások, fojtások ellen.
Számos bemutatót tartottatok akkoriban…
Rengeteg bemutatót csináltunk a csapattal a szocialista tábor országainak hazánkba látogató rendőri vezetőinek, belügyminisztereinek. Néhány bemutató elég kemény volt. Az 1979-80-as évek körül járt itt egy kubai delegáció olyan figurákkal, akikhez az ember szeme akkoriban nem volt hozzászokva. Tíz kétméteres, barna bőrű, harmincöt év körüli, nagyon kigyúrt legény, a legújabb divat szerinti amerikai bőrdzsekiben, Ray-ban napszemüvegben. Kiderült, hogy már harcoltak Angolában, Chilében a Pinochet-puccs idején embereket hoztak ki a stadionból. Igazi puskaport szagolt fickók voltak, ők kevésbé hittek a látványban. Tehát benne volt a pakliban, hogy valamelyikük kilép a sorból és azt mondja: rajtam is mutasd meg! Járt itt egy belügyminiszter is – borítsa fátyol, hogy melyik országból –, aki odalépett hozzám, hogy na, ő ezt nem hiszi. Az akkori parancsnok a háttérben rázta a fejét, hogy ne, ne, és remegett az ér a nyakán. Mindkettőnket látta életünk végéig a hűvösön rothadni. Igazán nagyot persze ő kockáztatott, hiszen én civil voltam.
Civilként milyen kalandokba keveredtél a sok egyenruhás között?
A korra jellemző, hogy civilségemet valamilyen módon tagadni kellett. Nem lehettem tréningnadrágban, mindig ott helyben kaptam valamit magamra. Szintén valami nagyon komoly halljakend érkezett a bemutatóra. Kérdezte a rangom, mondták neki, hogy az álcaruhán nincs rendfokozat. Mától van – mondta –, hozzanak neki! Valaki lehámoz magáról gyorsan egy főhadnagyit. Főhadnagy? – kérdezte fitymálva. Na így lettem egy perc alatt százados.
Az idő tájt elég hosszú hajam és szakállam volt, és hogy a dolog ne derüljön ki, az álcaruhát teljesen begomboltam: kapucni föl, háló le a fejem elé. Az említett kubai ember kérdezte, hogy maguk mindig így inkognitóban beszélgetnek egymással? Szerette volna látni az arcomat. Akkor mindenki rövidre nyírt hajjal, borotváltan járt. Leveszem az arcomról az álcát, az ember kővé dermed, pedig Kubában lehetett szakállt viselni. Úgy vágta ki magát a parancsnok, hogy azt mondta, a Kelemen elvtárs szabadságon van. Mert a magyar rendőrnek ugye, szabadságon rettenetes tempóban nő a szakálla meg a haja. Ilyen aranyos történetek voltak akkoriban… |
