Be­szél­getés Ba­rátki János ny. rendőr őr­naggyal, az egy­kori akció alosz­tály kö­zel­harc ki­kép­ző­jével a kü­lön­leges szol­gá­latok in­du­lá­sáról.

Ba­rátki János 1978. jú­lius 15-én sze­relt fel a For­ra­dalmi Ren­dőri Ezred ál­lo­má­nyába, a 3. zász­lóalj IV. sza­ka­szába. Szom­bat­he­lyen el­vé­gezte a Rendőr Szak­kö­zép­is­kolát. 1975-től fog­lal­kozik csel­gánccsal, 1979-től ka­ra­téval. Több mint húsz évig a kü­lön­leges ala­ku­la­toknál dol­go­zott a Ko­mon­dortól az RKSZ-ig. Nincs olyan ma­gyar kom­mandós, aki ne ke­rült volna kap­cso­latba vele a kép­zések vagy a be­ve­tések során.

Ho­gyan ke­rültél az ak­ció­sza­kaszhoz?

1981-ben a 3. zász­lóalj I. sza­ka­szába he­lyeztek át. Ezt a sza­kaszt je­lölték ki a kü­lö­nösen ve­szé­lyes fel­adatok vég­re­haj­tá­sára. Az 1973-as ba­las­sa­gyar­mati túsz­dráma idején még nem volt a rend­őr­ségnél ehhez ha­sonló spe­ci­ális ala­kulat, s csak utána dön­tött úgy a ren­dőri ve­zetés, hogy lét­re­hozzák az ak­ció­sza­ka­szokat. Ak­ko­riban éppen el­ment tőlük a kö­zel­harc ki­képző és Gund­in­ger  pa­rancsnok úgy gon­dolta, hogy fel­tét­lenül szükség van erre a po­zí­cióra.

Kik dol­goztak ott ak­ko­riban?

Egy zász­ló­aljnak három ak­ció­sza­kasza volt. Egy sza­kasz húsz főből állt, a mes­ter­lö­vé­szekből, a mű­sza­ki­akból és a ro­ham­cso­por­to­sokból, volt egy pa­rancsnok és egy pa­rancsnok-he­lyettes. Az akció alosz­tály köz­ponti ál­lo­má­nyában Gund­inger Imre rendőr al­ez­redes mel­lett három fő­előadó dol­go­zott, Simkó Imre al­ez­redes, Kálmán István al­ez­redes és Volom Pál szá­zados. Ké­sőbb oda ke­rült Nagy Zoltán őr­nagy, aki az utolsó hó­na­pokban Gund­inger Imre első számú he­lyet­tese lett. A mes­ter­lö­vé­szek kép­zé­séért Simkó Imre fe­lelt, Bi­hari István fel­adata volt az al­kal­ma­zott tak­tikai el­já­rások ki­dol­go­zása, Viszler Jó­zsef és én a Combat harci lö­vé­szet és a be­ha­to­lá­soknál al­kal­ma­zott tak­tikai lö­vé­szet ki­dol­go­zását vé­geztük.

Ho­gyan le­he­tett be­ke­rülni az ak­ció­sza­ka­szokba?

Ki­ha­lásos alapon. Na­gyon nehéz volt be­ke­rülni. Ajánló kel­lett a zász­lóalj-, a század- vagy a sza­kasz­pa­rancs­noktól, hogy ha az or­vosi vizs­gá­laton meg­fe­lelt a je­lent­kező, al­kalmas lehet spe­ci­ális fel­adatok és kép­zések vég­re­haj­tá­sára. Előnynek szá­mí­tott, ha va­la­mi­lyen küz­dő­sportot űzött az ember, de in­kább a sza­kasz­pa­rancs­nokkal való be­szél­getés do­mi­nált a ki­vá­lasz­tásban. A dön­tést vi­szont Gund­inger Imre hozta meg. Ő bó­lin­tott rá a végén. Be­ve­zé­nyelték az egy­hetes kép­zésre a je­lent­kezőt, fi­gyelték a moz­gását, a ma­ga­tar­tását, azt, hogy elég fe­gyel­me­zett-e. Gund­inger Imre na­gyon ke­mény ember volt, meg­kö­ve­telte a rendet, fe­gyelmet.

Kö­zel­harc ki­képző voltál. A nul­láról kezd­tétek vagy volt már va­la­mi­lyen alap, ahonnan in­dul­tatok?

Mi­előtt az ak­ció­sza­kaszhoz ke­rültem, a kö­zel­harc ki­kép­zést a csel­gáncsra épí­tették, de lé­te­zett egy spe­ci­ális cso­port, mely a Ju Jit­suval fog­lal­ko­zott. Ke­lemen István ne­véhez fű­ződik ez a küz­dő­sportág, az ő jó­vol­tából kezdte meg a ki­kép­zést az ak­ció­sza­kaszból ki­je­lölt ál­lo­mány.  A kö­zel­harc ki­kép­zés  a Jiu Jicu alap­ele­meire épült, amiben sza­bad­kezes tech­nika, esz­közös vé­delem, tá­ma­dások el­há­rí­tása ton­fával, gu­mi­bottal, fegy­ver­elő­vé­telek és fegy­verrel való moz­gások sze­re­peltek. Ezeket az ele­meket ül­tettük át a har­cá­szati fog­la­ko­zások során a moz­gá­sokba. A kö­zel­harc­kép­zésen gya­ko­roltuk be azokat az ele­meket, ame­lyeket a har­cá­szati fog­lal­ko­zá­sokon az­után elő­vet­tünk.Ak­ko­riban a nyu­gatról be­ho­zott kü­lön­böző pros­pek­tu­sokból tá­jé­ko­zód­tunk a kin­tiek fegy­ver­ze­téről, tech­ni­ká­járól és moz­gás­kul­tú­rá­járól. Min­denhol a Ju Jitsu volt az alap. A szov­je­tektől is kap­tunk persze ok­ta­tó­fil­meket, de azokat nem tudtuk hasz­nálni, mert nem rend­őr­ségi, hanem ka­tonai filmek voltak.

Nehéz le­he­tett pros­pek­tusból ta­nulni

Viszler Jó­zsef, akkor még fő­had­nagy, a XI. ke­rü­leti ka­pi­tányság nyo­mo­zója át­jött hozzám az ak­ció­sza­kaszhoz – ő két­danos Te­ak­wondós és egy­danos Ju Jitsu mester volt –, vele dol­goztuk ki a Combat harci lö­vé­szet anyagát a ma­rok­lő­fegy­verre, a Skorpio gép­pisz­tolyra, a Sz­tecskin pisz­tolyra. Ez nagy se­gít­séget je­len­tett a kép­zésen részt vevők szá­mára. Biz­ton­sá­gosan mo­zogtak, nem volt többé gond nekik egy mozgó jár­műről le­ug­rani. Elő­ször meg kel­lett ta­nulni esni, gu­rulni, majd utána le­he­tett ki­ug­rani az au­tóból. De nem volt már prob­léma kö­télen vagy kö­tél­létrán he­li­kop­teres eresz­ke­dést vég­re­haj­tani akár sima te­rü­letre akár egy ház­te­tőre.  Pró­báltuk be­le­szo­rí­tani a lö­vé­szeti sza­bály­zatba ezeket a gya­kor­la­tokat, de nem igazán si­ke­rült. Egy-egy gya­kor­latot ki­gon­dol­tunk az író­asztal mel­lett, le­men­tünk a lő­térre és ki­pró­báltuk, hogy ho­gyan mű­ködnek a dolgok. Na­gyon nehéz volt, mert nem ta­ní­tott rá ben­nünket senki. A be­mu­ta­tókon már az új for­má­ciós lő­gya­kor­la­tokat haj­tottuk végre, amit, hát, nem min­denki fo­ga­dott örömmel, de azt azért látták, hogy van fej­lődés.

Mi volt a képzés me­nete, ho­gyan telt egy na­potok?

Az ez­rednél hu­szon­négy órás volt a váltás, 8-8-ig volt. Az ak­ció­sza­ka­szosok a kép­zések napján már hét óra öt­venkor fel­so­ra­kozva álltak az alosz­tály előtt és várták a napi prog­ramot. A nap mindig a so­ra­ko­zóval kez­dő­dött az épület (Ba­golyvár) előtt, ahol az ak­ció­pa­rancs­noki ál­lo­mány tar­tóz­ko­dott. Az el­iga­zí­tást az adott fog­lal­ko­zások ve­ze­tője, de ál­ta­lában Gund­inger Imre tar­totta. Rö­viden és ve­lősen el­mondta az az­napra ter­ve­zett fog­lal­ko­zá­sokat, majd a fog­lal­ko­zás­ve­zető nyolc órakor meg­kezdte a kép­zést.Minden nap kö­zel­harc­kép­zéssel kez­dő­dött, ami nyolctól tízig vagy fél ti­zen­egyig tar­tott, néha délig is el­hú­zó­dott. Déltől fél órás ebéd­szü­netet kö­vet­ke­zett. Dél­után vagy el­mé­leti fog­lal­ko­zást tar­tot­tunk vagy ki­men­tünk a te­repre. Ez­után kö­vet­ke­zett a fegy­ver­kar­ban­tartás, így le is telt a nyolc óra.

Ezeket a kép­zé­seket a lak­ta­nyában tar­tot­tátok?

Ál­ta­lában a bu­da­keszi gya­kor­ló­térre és a bu­da­örsi lő­térre járt az akció alosz­tály, ké­sőbb úgy ala­kí­tottuk a prog­ramot, hogy a benti kis lő­téren is tud­tunk lőni az összes ma­rok­lő­fegy­verrel. A kép­zésen töl­tött egy hét alatt a csa­patok fele-fele részben voltak a lak­ta­nyában és a gya­kor­ló­téren. A bu­da­keszi gya­kor­ló­térre egész napra ki­men­tünk, reggel nyolckor in­dul­tunk. Az ebédet is ki­hozták, ott ét­ke­zett a csapat. Kü­lön­böző gya­kor­la­tokat haj­tot­tunk végre a fel­épí­tett aka­dály­pá­lyán.

Mi­lyen volt a gya­kor­lótér? Voltak spe­ci­ális te­rep­tár­gyak, amiken gya­ko­rol­tatok?

A bu­da­örsi lő­térről in­dulva a he­gyen ke­resztül le­he­tett el­jutni a hegyi ös­vénynek ne­ve­zett aka­dály­pá­lyán ke­resztül a bu­da­keszi gya­kor­ló­térre. Közben kü­lön­böző aka­dá­lyokat ál­lí­tottak fel, amiket le kel­lett küz­deni. A hegyi ös­vény kö­rül­belül három és fél ki­lo­méter le­he­tett. Amikor leért va­laki a bu­da­keszi gya­kor­ló­térnek az ele­jére, ott kez­dődtek az erőn­léti és ügyes­ségi fel­adatok: fu­tó­pá­lyák, kö­tél­pá­lyák és a kü­lön­böző ma­gas­ságú falak, a végén pedig ter­mé­sze­tesen a lö­vé­szet várta az em­be­reket. A gya­kor­ló­téren fel­ál­lí­tottak két épü­letet, egy vo­nat­imi­tá­ciót sínnel együtt és hoztak egy régi re­pü­lő­gépet is. Mi is be­se­gí­tet­tünk, ki­húztuk a drót­kö­te­leket és az alag­út­rend­szer ki­dol­go­zá­sában is részt vet­tünk. A pálya le­ges­leg­vé­gére sze­ret­tünk volna egy olyan épü­let­komp­le­xumot fel­épí­teni, ahol aztán min­dent lehet gya­ko­rolni. Kül­földi min­tára akartuk meg­csi­nálni, de nem volt pénz, nem jött össze.

És a lö­vé­szetek?

A lö­vé­szetet pont­lö­vé­szettel kezdtük, ti­zenöt-húsz méter tá­vol­ságban lőttük a pon­tokat. Amikor min­denki meg­lőtte azt a kör­egy­séget, ami a szinthez kel­lett, akkor jöttek a cso­portos moz­gásos gya­kor­latok. Előre me­ne­telből, kü­lön­böző test­hely­ze­tekből lőt­tünk ti­zenöt-húsz mé­teres tá­vol­ságon belül. Ak­ko­riban még nem hasz­náltuk azt a ki­fe­je­zést, hogy szo­ba­tá­volság. Ez a tíz mé­teren be­lüli tá­vol­ságot je­löli. Ezen belül min­den­kinek mindkét kézzel tudni kell egy­kezes fegy­ver­tar­tásból lőni. A lö­vé­szetben meg­je­lentek tehát azok a tech­nikák, amiket a kö­zel­harc fog­lal­ko­zá­sokon már be­gya­ko­rol­tunk. Már éles lö­vé­szettel egy­be­kötve kü­lön­böző test­hely­ze­tekből, fi­gu­rákból tudtak a fiúk egymás biz­to­sí­tá­sával elő­re­moz­gással dol­gozni.

A bu­da­keszi gya­kor­ló­téren tar­tot­tátok a be­mu­ta­tókat is. Mi­lyen volt egy be­mu­tató?

A be­mu­ta­tókat ál­ta­lában bel­ügyi ve­ze­tőknek tar­tottuk, de néha kül­földi de­le­gáció is ér­ke­zett. A ki­ta­lált szi­tu­á­ciók nem voltak na­gyon élet­sze­rűek, de lát­szott, hogy van már tak­tikai meg­ol­dá­sunk egy-egy fel­adat vég­re­haj­tá­sára.

A  kép­zések és a sok be­mu­tató meg­ter­helő le­he­tett

Az ak­ció­sza­ka­szokba be­osz­tott rend­őrök és az ez­redhez be­osz­tott rend­őrök ki­kép­zése kö­zött óriási kü­lönbség volt. Az ak­ció­sza­ka­szosok az egy­hetes kép­zé­seken a lö­vé­szeti fog­lal­ko­zá­sokon tel­jesen más lö­vé­szeti stí­lust gya­ko­roltak, mint a „sima” rend­őrök, akik köz­te­rü­leti szol­gá­la­tokat láttak el. A kö­zel­harc ki­képzés is na­gyon ke­ménynek szá­mí­tott. Az akció alosz­tályhoz három sza­kaszt ve­zé­nyeltek egy­szerre heti vál­tásban a szá­za­doktól kép­zésre és to­vább­kép­zésre. Elő­írás volt szá­mukra a napi nyolc óra szol­gálat, plusz nyolc órában kel­lett a kü­lön­böző kép­zé­seken részt ven­niük, a lö­vé­szeten, a kö­zel­harc ki­kép­zésen, va­la­mint az el­mé­leti ok­ta­táson. Nyolc óra pi­he­nőjük ma­radt. Ha esetleg va­la­mi­lyen munka vagy ese­mény adó­dott, azonnal be­ren­delték őket.

Folyt. köv.